Első nap a bölcsiben

Az első látogatós/beszoktatós napunkon túl is vagyunk.

Bevallom, én egy kicsit aggódva léptem be az ajtón reggel, mert nem tudtam, Bazsi hogyan fog reagálni. Persze napok óta mondogatjuk neki, hogy megint bölcsibe fog járni, és már kétszer voltunk is feltérképezni vele együtt a helyet, de akkor is...új közeg, új gyerekek, új gondozók és még a nyelvüket sem érti.
Az első 10-15 percben csak körülöttem somfordált, mindenhova magával húzott. Aztán szerencsére kimentünk az udvarra, ami egyből szívszerelem lett.

Nagyon hamar feltalálta magát, aranyosan játszogatott leginkább egyedül, de aztán belelendült egy kislánnyal közösen a dobolásba. Az a jó a kertben, hogy nem csak mászókáról, hintáról, csúszdáról szól, mint egy játszótér..sőt, ilyenek nincsenek is benne. Van viszont homokozó, festő-locsoló sarok, pici domb alagúttal, zenekuckó, pici szelektív kukás sarok, pihenő fotelek. Kedves hely, tényleg, és a gondozók elmondása szerint sokkal jobban szeretik a gyerekek, mint a régi játszóteres verziót.
Olyan jól érezte magát, hogy az 1 óra elteltével nem is sikerült indulásra bírnom. Aztán 20 perc múlva sem..Végül muszáj volt indulnunk, mert a gyerekek mentek fel ebédelni-aludni.

A gondozók nagyon bizakodnak, hogy könnyű lesz ez így, ezért aztán holnap már csak az elején megyek be. Hááát...azért én ennyire nem vagyok optimista. Ez már a 3. beszokásunk (szegény Bazsi), és az első napok sosem mentek zökkenőmentesen. Ráadásul itt a gyerekek is eléggé cserélődnek, mert sokan csak heti 1-1 napra járnak bölcsibe. De hosszú távon szerintem is szeretni fogja.

UPDATE másnap: én megmondtam...már az elején is félve ment be, aztán mondtam is a gondozónak, hogy még maradok, nehogy megijedjen. Lementünk ismét a kertbe, ott szépen eljátszott, egyből körbefutotta, én meg kiosontam.
Aztán ahogy kiértem, már hallottam, hogy "Anyaaaa...anyaaaaa", a kerítésen kukucskáltam és láttam, hogy nagyon elszomorodott, már a cumit is a szájába nyomták, de nem segített semmi. Hu, de utálom a beszoktatást. Másfél órára kellett volna elmennem, de nem volt szívem..Úgyhogy visszamentem hamarabb, és láttam, hogy kimerülve az egyik gondozó ölében félig-meddig alszik. Mondták, hogy olyan 20 percet sírt, utána sétáltak vele, énekeltek neki, és néha-néha pityergett, de nem nonstop. Azért én láttam rajta, hogy nagyon kifáradt a kesergésbe.
Szerencsére amikor kiértünk a biztos terepre (az utcára), már jobb kedve lett és azt is hangoztatta, hogy másnap megint jövünk!